Pál Annamária – Vivien vagyok, 23 éves, leendő egészségügyi asszisztens, és az ISU „Crișana” 2023-as és 2024-es év legaktívabb önkéntese. 2021 óta vagyok jelen a sürgősségi bevetések világában, ahol nap mint nap emberek életéért, biztonságáért dolgozom. Gyermekkorom óta tudtam, hogy olyan hivatást szeretnék választani, amelynek középpontjában az ember, a segítségnyújtás áll – és ma már biztos vagyok benne, hogy jó úton járok.
Ez a munka nemcsak szakma, hanem életforma is. A folyamatos kihívások, az adrenalin, az erős érzelmi hatások, a kiszámíthatatlan helyzetek és a szoros csapatmunka mind-mind részei a mindennapjaimnak. Már az érettségi mellett bekapcsolódtam a mentési feladatokba, és azóta is töretlen lelkesedéssel veszek részt az önkéntes munkában. Minden egyes riasztásnál tudom: egy kiváló, felkészült csapat vesz körül, akikkel együtt biztonságban és hatékonyan dolgozhatunk.
Sokan mondták, hogy nőként nem nekem való ez a pálya – én viszont hiszem, hogy minden lehetséges, ha igazán akarjuk, és hajlandóak vagyunk megküzdeni érte. Egy kisgyerek egyszer megkérdezte tőlem, miért választottam egy ilyen veszélyes hivatást. A válaszom egyszerű volt: mert ez a legszebb. Az az érzés, amikor egy sikeres bevetés után látom az emberek arcán a megkönnyebbülést, az örömöt – semmihez sem fogható. Ez az igazi jutalom számomra.
Persze vannak nehéz pillanatok is: rossz idő, embert próbáló helyszínek, kimerítő bevetések. De már négy éve vagyok ennek a csapatnak a tagja, és ezalatt rengeteg élményt, örömöt, nevetést, küzdelmet és fejlődést éltem meg. Ez számomra nem csupán munka – ez a szenvedélyem, az életem egyik legfontosabb része. Egy nagy családhoz tartozom, ahol nap mint nap újabb bizonyítékát látom annak, hogy segíteni mindig érdemes.