Szombati Gille Tamás
Szombati Gille Tamás
Önkéntes-koordinátor, Caritas Catolica

Fogalmam sem volt, milyen fába vágom a fejszémet, mikor 12 évvel ezelőtt a sajtóból átjöttem a szociális szférába dolgozni. Csak annyit tudtam, hogy valami olyasmivel szeretnék foglalkozni, aminek haszna van a világban, és amivel másokon segítek.
Először a Caritas szóvivője lettem, később átvettem a szociális segélyezés egy részét, valamint az önkéntes program irányítását. Több mint tíz éve vezetek rendszeresen helyi és külföldi önkéntes csapatokat a Váradi egyházmegye árvaházaiba, idősotthonaiba, hajléktalan-szállóira, nyomornegyedeibe, hogy javítsunk az ott élők életkörülményein.


Ez idő alatt egyaránt megtapasztaltam ennek a csodálatos szakmának a szép és nehéz részeit. De valahányszor kátyúba kerültünk, szinte gondviselés-szerűen érkezett épp annyi segítség, ami elég volt ahhoz, hogy átlendítsen rajta.
Ahogy Gandhi írja az önéletrajzában: "Ha jó célért küzdesz, a földből is kinőnek hozzá a segítőtársak." Én ezt tapasztaltam a saját bőrömön, és végtelenül hálás vagyok azért, hogy a munkám révén a legkiválóbb embereket ismerhettem meg, akiktől rengeteget tanultam emberségről, kitartásról, szervezésről, és akikkel közösen emberek ezrein tudunk segíteni minden egyes évben. A közvetlen emberi kapcsolatok jelentik számomra a munka lényegét, úgy a segítőtársak, mint az ellátottak viszonylatában.
Karrierem csúcspontjai olyan spontán pillanatok és mások számára láthatatlan győzelmek, mint egy magányos ember mosolyra görbülő szája, egy demens idős pillanatnyi éber boldogsága, egy önkéntes, aki munka közben átlépi saját korlátait, illetve időnként olyan ritka és különleges alkalmak, amikor például egy kezeletlen betegség következtében 10 éve vakon élő hölgy látását tudtuk visszaadni, vagy amikor egy fél arcára amputált beteg számára arcprotézist tudtunk készíttetni.
Áldásnak érzem, hogy olyan munkából élhetek, amit ingyen is szívesen végeznék. És hálás vagyok ezért a nem várt, de jóleső jelölésért, ami már önmagában is hatalmas megtiszteltetés és elégtétel.

Szavazok
* A gombra kattintva rögzítjük szavazatát. Ez a művelet nem vonható vissza.